Eddig meg voltam győződve, hogy Kaizinger Balázsnak nincs párja a bátorság, és a lovasbravúrok területén. Hát van! Egyed Laci fotója, minden túlzás nélkül, évtizedekig emlékezetes marad.

És, hogy ne csak ezt a száraz szöveget mellékeljem a fotó mellé, az alábbiakban közreadom azt az anekdotát, amit az iramok és távolságok kapcsán szoktam előadni, és ami pont a két lovashoz tartozik, hiszen róluk szól és tőlük hallottam.

Szóval a két lovas, Egyed és Kizinger Pardubice közelében, Csehországban voltak military versenyen. A tereppálya bemutatóján egy sövény-sövény kombinációnál polémia alakult ki köztük, hogy az vajon egy, vagy két vágtaugrással kell-e megoldani. A két sövény távolsága hozzávetőleg tíz méter volt, így alacsony iramnál két, nagy iramnál egy vágtaugrással lehetett megoldani. Durva megközelítéssel ugyanis a vágta méter per percben meghatározott nagysága centiméterben megadja a vágtaugrások hosszát, azaz a percenként 350 méteres sebességgel haladó ló 3,5 métereseket ugrik. Az 500 méter percenkénti iramú ló vágtaugrásainak hossza 5 méter. Ezért a kombináció 500-zal megközelítve egy vágtaugrásos, míg 350-nél alacsonyabb iram esetén két vágtaugrásos volt.

Egyed (az anekdota szerint) nagy szívvel a nagy iramra voksolt – és felbukott. Kajzinger (korlátozottabb képességű gidrán lovával) az alacsonyabb iramot választotta és két vágtaugrással teljesítette a feladatot. Meglepetés akkor érte a két lovast, mikor másnap a pardubicei versenylovak hipp-hoppra ugrották az akadályt! Mindenki elképzelheti iramukat!