1910-ben született Tarpán, Esze Tamás szülõföldjén. Édesapja törpebirtokosként nevelte kilenc gyermekét. Fiát mégis taníttatta, aki iskolái elvégzése után 1929-ben került a komáromi huszárokhoz. Tehetségére felfigyeltek, és 1931-ben az örkénytábori Lovagló- és Hajtótanárképzö Iskolához vezényelték, amelyet kiváló eredménnyel végzett el. 1933. szeptember 1-én ugyanitt alakult meg a magyarországi Spanyol Lovasiskola, ahová õt is beosztották, és amelynek - egy év kivételével - megszûnéséig lovasa volt. Mint fõidomár lovasmûvészetét olyan szintre fejlesztette, ami a legjobb bécsi idomárok, így Podhajsky és Polák elismerését is kiváltotta. A negyvenes évektõl már nemcsak lovagolt, hanem oktatta is a fiatalabb lovasokat. A spanyoliskolát a háború vihara elsodorta, lóállománya csaknem teljesen megsemmisült, emberei szétszéledtek.
Magyar Imre a fogságból hazatérve rögtön bekapcsolódott az újjáéledõ lovaséletbe. A körülmények rendkívül nehezek voltak, mégis nagy lendülettel látott munkához. Elõször Cegléden alakított lovasszakosztályt, amely rövid idõ alatt jelentõs fejlõdést ért el. Csak néhány jellemzõ adat: 35 lovon ötven lovas tanult heti két-két alkalommal, volt fedett lovardájuk is. Az 1948-as jubileumi versenyt közel húszezren tekintették meg. Ö maga egyszemélyben volt edzö, versenyzõ, indult síkversenyen, ugrószámokban, tanított, szervezett, versenyzett. A lovak edzettségére jellemzõ, hogy a budapesti Mezõgazdasági Kiállításra nyereg alatt érkeztek, és az itatási idõt (20 perc) nem számítva, 3 óra 15 perc alatt tették meg a 70 kilométeres utat. Az ezt követö kondícióvizsgán mind a harminc ló friss és egészséges volt.
Sajnos az ötvenes évek sok negatív jelensége rányomta bélyegét lovassportunkra is. Kiváló szakemberek kerültek háttérbe bizalmatlanság, téves elõítéletek miatt. MAGYAR IMRE azok közé tartozott, akik a mostoha körülmények ellenére is kitartottak választott hivatásuk mellett. 1949-tõl a jászberényi méntelepen dolgozott. 1953 nyarán már a díjlovagló válogatott keret tagja volt, ahol Keméry Pál irányítása alatt folyt a felkészülés. A keret további tagjai Tóth István, Szentmihályi János és Menyhárt Béla voltak. Az elsö nemzetközi versenyen, Bukarestben Magyar harmadik lett. A hazai díjlovaglás lassan magára talált. Az élmezõnyben Somogyi István, Vígyh Béla, Kószagfalvi Imre, Bondor András, Erdős Sándor, Óshalmi András foglalt helyet. Magyar Imre a szaporodó versenyeken egyre jobb eredményeket ért el. 1954-ben Orosházán közép A kategóriában elsõ, 1955-ben a budapesti országos versenyen pótlóban elsõ, könnyûosztályban harmadik, középosztályban szintén harmadik helyezett. Ugyanebben az évben Békéscsabán könnyûosztályban és pótlóban elsõ, középosztályban második.
1956-ban a válogatott keret csoportvezetõje lett, majd a következõ év tavaszán Mezõhegyesre került, ahol régi edzõje, Hazslinszky Krull Géza dolgozott. Az országos bajnokságot 1957-ben fölényesen nyerte és nemzetközi sikereket is aratott; Lipcsében Szt. György Díjban negyedik, Bukarestben Szt. György Díjban és Intermédierben harmadik helyezett. 1958-ban az ötfordulós bajnokságban ismét elsõ lett. Még abban az évben mindhárom lovát eladták, Homokmégy és Enyiske Hollandiába, Neapolitánó Svédországba került. A következõ évek nagy felfedezettje Harta, amelyet Magyar Imre választott a bajai ménteleprõl, ahol mint selejt mén állt. Versenyek, bajnokságok sorát nyerte vele, míg el nem adták Svájcba. Új lovasa, Wilhelm Grundbacher elismerõen nyilatkozott a lóról.
Több sikeres szereplés után 1964-ben az olimpiai fõpróbának számító aacheni nemzetközi versenyen nehézosztályban elsõ helyen végzett... Magyar Imre 1957-tõl 1964-ig megszakítás nélkül nyolc alkalommal volt országos bajnok, eredményei alapján elnyerte a "Magyar díjlovaglás örökös bajnoka" címet.
Hûséges társairól se feledkezzünk meg: Mûvész- rõl, Fényesrõl, Rahóról. 1965-ben fejezte be a versenyzést és edzõként dolgozott tovább a keszthelyi ATE lovasszakosztályában 1970-ig, nyugdíjba vonulásáig. 1974-ben halt meg, életével példát mutatva a jövõ lovas nemzedékeinek. Kézirata a legmagasabb szintû kiképzési anyagot tartalmazza....
(Győrffy-Villám András írása)
És egy idézet Magyar Imrétől: "...a megtalált két ló közül Tára sorsát ismerem. Elõbb Böszénfára, majd Gyöngyösre került, mint fedezõmén. Évek múltán, 1952-ben láttam viszont Gyöngyösön. Felültem rá, és negyedórás idomítómunka után lelovagoltam a magasiskola jármódjait, valamint minden ugrásra váltást végeztem vele, végül egy ballotádot és egy kapriolat hajtottam végre. Számomra ez volt a legszebb bizonyítéka a ló emlékezõtehetségének és az idomítás maradandóságának. Az esti abrakoláskor bementem az istállóba és a régi becenevén szólítottam: - "Muki!" a ló a hangra abbahagyta a zabolást, felfigyelt. Másodszor is szólítottam, mire az elülsõ lábával kaparni kezdett és halkan nyerített. Amit akkor éreztem, azt nehéz szavakba önteni, de azt hiszem, lovasembernek nem is kell magyaráznom..."
