A lovaskatona egészen a XX. századig a katonai csúcskultúrát képviselte. A lovasok alapvetően kétfajta logika szerint harcoltak: a nyugat-európai harcmodor a nagy találati pontosságot és ezzel együtt a moderált sebességet preferálta, ezzel szemben a magyar megközelítés inkább a gyors (huszáros) támadásra fektette a hangsúlyt. Ennek megfelelően a nyugat-európai lovas szúrt, a nagy sebességű magyar lovaskatonak értelemszerűen sulytott. Ez az indoka a szablya hajlítottságának.

De a sebességkülönbség az ülés módjában is különbséget eredményezett. A nyugat-európai stílusú, alacsonyabb sebességű lovaglás támaszték nélküli nyerget, laza hevedet és hosszúra engedett kengyeleket eredményez. Az ilyen ülést brida stílusnak nevezik. Ezzel szemben a magyaros stílus erős térdtámaszokat, határozottan megfeszített hevedert és rövidebb kengyeleket kíván. Ez a gineta ülés.

Zrínyi Miklós, korának egyik legnagyobb lovasszakembere természetesen mindkét stílus avatott művelője volt. Az kellet, hogy legyen, hiszen másképp hogyan irányíthatta volna sikeresen a déli végek katonai főparancsnokaként a törökök kiűzését, hogyan is lehetett volna szerzője több kiváló katonai szakírásnak. (Tábori kis tracta, Vitéz hadnagy) A felső képen brida ülésben ábrázolták passage jármódban. Ez az ügetés iskolázott változata, viszonylag alacsony sebességgel. A kép a lovas (katonai) szaktudását, hozzáértését mutatja, a nyugat-európai nehézlovasokra jellemző viseletben. A kép olyan, mintha ünnepi felvonuláson venne részt a lovas. Az alsó képen csataábrázolás látható. Itt természetesen a magyar katonai hagyományoknak megfelelő könnyűlovas viseletet, fegyvert (szablyát) és rövid kengyelcsatolást láthatunk Zrínyi lovaglási stílusaként. A képen az úgynevezett carrere látható, ami a vágta iskolázott változata. Erre csak igen hosszú tanítás eredményeként képes a ló, alkalmazásával a vágtánál nagyobb sebességet lehet elérni, a ló tulajdonképpen páros lábbal szökell előre.