A képen "magyar mágnások" láthatóak a XVIII. századból. Az ábrázoláson két különös jellegzetesség azonnal feltűnik: a lógó szárak, és a különös jármód. A lógó szárakról annyit meg kell jegyezni, hogy a ló szájával való kapcsolatra, támaszkodás mértékére nemzeti hagyományaink alapján mindmáig az elvárás az, hogy annak csak olyan erősnek szabad lenni, hogy a ló száját csak a szár súlya terhelje. A lovak mozgásformája, szaknyelven jármódjuk pedig a mára elfelejtett terre a terre, ami a vágtához hasolnó mozgás. Ez onnan látszik, hogy vágtában a hátulsó lábak nem érnek egyszerre a talajra, a képen pedig három ló is így mozog. Erre csak a nagyon képzett, lovasával teljes mértékben együttműködő katonaló képes, hosszú-hosszú évek munkájánk eredményeképp.