Hazslinszky-Krull Géza az ismertebb, de Hazslinszky Zoltán is kiváló lovas volt.
(Az olvasóktól segítséget szeretnék kérni: vajon Zoltán nevéhez is hozzá kell tenni a Krull tagot?)
Az alábbi fotón Hazslinszky Zolán mutat be levade feladatot 1935 körül a bécsi spanyoliskola külső lovardájában Conversano Stornella nevű lovával. Hazslinszky Zoltánt ebben az időben együtt képezték a később a bécsi spanyoliskola ikonjává vált Alois Podhajskynak.
A fotó és megemlékezés forrása: Jan Maiburg
Szőllősy Gábor írása:
Hajba Nándor, Budapesten született 1927. március 23-án. Családja Tolna megyéből, Szakályból származik, ahol az iskolai szünidőkben megismerte a Tolnatamási tájfajtát, később pedig a szakályi fedeztetési állomáson kisbéri és gidrán méneken lovagolt.
1946-ban érettségizett, de az egyetemre nem vették fel, mert elsődlegesen az egyetemi lovas zászlóaljba jelentkezett, ami akkoriban rossz pontnak számított.
Fizikai munkásként kezdett dolgozni. Az Alagi Állami Ménesben volt abrakmester, majd ennek megszűnése után, a Dióspusztai Állami Ménesbe került, ahol lótenyésztési szakmunkásként többek között Imperial nagyapját, Intermezzo II-t valamint a Fidibus és Borbardon nevű méneket gondozta. Ez utóbbit nyereg alatt vitte el a komáromi vasútállomásról Dióspusztára.
1953-tól törzskönyv-vezető lett a Bántapusztai Állami Ménesben, majd 1956-tól az FM Lótenyésztési Igazgatóságára került, mint törzskönyvi előadó. Ebben az időszakban a Magyar Lovas Szövetség elnökségében is tevékenykedett. Az 1961-es átszervezés következtében az Országos Törzskönyvezési és Utódellenőrzési Felügyelőséghez került. 1969-ben került a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium (MÉM) Tájékoztatási Főosztályára. Fő feladata ettől kezdve a fotózás lett. Mezőgazdasági és protokoll fényképeket készített egészen nyugdíjazásáig. Munka mellett, levelező tagozaton szerzett agrármérnöki diplomát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen.
Fotósként eleinte csak saját kedvteléseként készített állatfotókat. Képei iránt komoly érdeklődés mutatkozott a szakmai kiadványok, illetve törzskönyvek kiadói részéről, így a fotózás munkaköri kötelessége és egyben életre szóló hobbija lett. Hatalmas archív anyagot halmozott fel elsősorban saját képeiből, de gyűjtötte is a mások által készített jó minőségű állatfotókat vásárlás illetve ajándékozás útján. Élete folyamán több mint 100 állattenyésztési szakkönyv illusztrációjához használták fel a képeit. Emellett számtalan szakmai kiadványt és cikket is ellátott képanyaggal bel-és külföldön egyaránt. Az egyetemi szakdolgozatokat és doktori disszertációkat készítők képigényeit is mindig szívesen kielégítette.
Az Országos Mezőgazdasági Kiállítások szervezésében, az állattenyésztési dokumentációk tervezésében és kivitelezésében 1952 óta vett részt. Az 1958-as OMÉK-on önálló kiállítása is volt, „A magyar állattenyésztés fejlődése” címmel. Tagja volt a külföldön is nagy elismerést aratott magyar vadgazdálkodásról készített reprezentatív, multivíziós bemutatót készítő csapatnak is. Több évtizedes kiváló munkásságáért megkapta „A Kiváló Kiállítási Munkáért” kitüntetést, a Széchenyi István emlékérmet, az Életfa Emlékérem ezüst fokozatát, és a Honvédelemért kitüntetést.
2005-ben Hajba Nándor a mintegy 10.000 felvételt tartalmazó archívumát letétbe helyezte a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, majd később a múzeum meg is vásárolta az anyagot.
A képek mindegyike szorosan kötődik a mezőgazdasághoz, a magyar agrármúlthoz, azon belül is az állattenyésztéshez és a vadgazdálkodáshoz. A legtöbb fotó meghatározó jelentőségű tenyészállatokról – jórészt lovakról – készült. Értéküket növelik azok a részletes, pontos, és szakszerű háttér-információk, amelyeket készítőjük összegyűjtött.
Az élete utolsó hónapjaiig tevékeny és segítőkész Hajba Nándor hosszú betegség után 2013-ban hunyt el Budapesten.
Platthy Zsiga bácsi közismerten szerelmese volt a ponyvaregényeknek. Két anekdotát is ismerek ezügyben. Magán az olimpián is úgy versenyzett, hogy bemelegítette lovát, majd átadta legényének és felment a tribünre ponyvát olvasni. Amikor aztán eljött az idő a pályára lovaglásra, visszatért lovához, a legény ujját rátette a kinyitott könyvre, ott ahol tartott, rácsukta az ujjára, hogy verseny után azonnal a jó helyen tudja folytatni az olvasást. Így szerezte meg a magyar lovassport egyetlen olimpiai érmét.
Máskor, Örkénytáborban, reggel regényt olvasva, abban teljesen elmerülve tartott az istállók felé. Valami építkezés zajlott, ahonnan építőanyagot dobtak le és hangosan lekiáltottak, hogy "vigyázz". Zsiga bácsi igazi lovas tiszt volt: fel sem tekintve, csak oldalra intve reagált, hogy: "piehenj".
Róluk mindig a BMCs (Budapesti Menő Csávó) kifejezés jut eszembe. Persze a történetet nem itt kell kezdeni: Ha jól emlékszem, 1990 nyarát Angliában, egy lovas farmon töltöttem. Az egyik nap a tulaj szólt, hogy este elvinne "pub crawl"-ra. Nem tudtam, mi az, de persze igent mondtam rá, hisz én valójában nem lovagolni, hanem angol nyelvet tanulni mentem ki. Szóval este beültünk a tulaj kocsijába, elmentünk a szomszéd faluba, bementünk a helyi kocsmába, "Jó estét!", "Egy pint sört!", felhörpintés, "Jó estét", beültünk a kocsiba, és irány a következő falu kocsmája. Mikor húsz percen belül a hatodik falunál voltuk és egyre kínosabb volt felül úgy betölteni a pint sört, hogy alul még nem jött ki semmi, akkor jutott eszembe Somlay, Stelczel, Hevesy és, hogy a pub crawl csak kispályázás. Az igazi az volt, amikor a BLK-s profik úgy sétáltak fel a Nemzeti Lovardából a várba, hogy az útbaeső összes kocsmában rendeltek valamit. Na az volt a belevalóság. :)
A fotón felejthetetlen lovasbarátunk Somlay Tamás látható.
Tegnap a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában Erdős Sándorra emlékeztünk. Félresmerhetetlen mondásairól (pl.: "A bivaly csókoljon szájon!") személye mindmáig emlékezetes mindannyiunk számára, akik ismertük. Redkívül barátságos, mindenki által nagyon-nagyon szeretett és tisztelt lovasember volt. Szaktudását Magyar Imrével, Tóth Istvánnal, Bondor Andrással kell egysorban említeni, amire mi sem világít rá jobban, mint az, hogy Dallos Gyulát első magyar bajnoki győzelméhez ő segítette hozzá.
Annak idején a kommunizmusban enyhén szólva korlátozott információink voltak arról, hogy hol is tart a nemzetközi lovassport. Így - az adoma szerint - amikor először lehetősége nyílt magyar csapatnak, hogy a military landliche európabajnokságra kiutazzanak, akkor azt csak egy vállrándítással nyugtázta a közvélemény, hogy az csupán az amatőrök versenye, a komolyak az "igazira" járnak. Szóval, amikor Monspart Gábor vezetésével kiérkezett a csapat a verseny helyszínére, a terepbemutatón elhűlve látták az akadályok méreteit. De mentek egyik akadálytól a másikig, mígnem egy domb aljához értek. A domb tetején egy ugrás volt, ezért Monspart Gábor azt az utasítást adta, hogy "tegyék a pálcát a ló vállára". Mikor felértek a domb tetejére az akadályhoz és hanyatt estek a méretétől, Gábor bácsi akkor fejezte be a mondatot azzal, hogy "de nagyon ám!"
Moszkvai olimpiára is Monspart Gábor készítette fel a magyar csapatot. Öt hónapon át készülhettek, ami a lovaglásban nem sok, de mégis valami. A fotón csapat tagja balról jobbra: Horváth Zoltán (l'Amur), Cseresnyés László (Fapipa), Monspart Gábor (csapatvezető), Oláh Mihály (Adós), Grózner István (Bíboros). Magán az olimpián a csapat vezetője Váradi Jenő volt, az úgynevezett pályaedző pedig Makkos Vilmos. A felkészülésre Sáripusztán és Rádiházán került sor.
A csapat az olimpiák történetének második legjobb magyar lovaseredményét szerezte meg, az elért negyedik helyezéssel. A moszkvai ugyan "csonkaolimpia" volt (Afganisztán orosz megtámadása miatt a szabad országok egy-két kivétellel nem vettek részt), de azért a fotókból látszik, hogy a pályépítés során az oroszok nem vicceltek és rendkívül nehéz pályát kellett teljesíteni a lovasoknak.
A terepbemutató híres fotója: Grózner az akadályon fekve a testével méri annak nagyságát.
Horváth Zoltán látható L'Amuron, a moszvai olimpia military versenyének döntő napján
Fotók forrása: Cseresnyés László, lovasok.hu
Monspart Gábor ny. huszáralezredes, lovaglótanár (Zalaegerszeg, 1906. április 13. – Kaposvár, 1997. július 14.) Apja Monspart István főerdőmérnök, anyja: Mihály Aranka.
Lovaglással nyolc éves korában kezdett foglalkozni édesapja birtokán. Gyermekkorát Zalaegerszegen töltötte, itt érettségizett 1924-ben. Még ebben az évben felvételt nyert a Ludovika Akadémia négyéves képzésére, melyet 1928-ban fejezett be. Aktiv sportolásban még ludovikás növendékként kapcsolódott be. Részt vett a Magyarországon először 1927-ben megtartott öttusa versenyen. Ezze a sportággal a továbbiakban is foglalkozott, a az öttusa válogatott tagja volt. Az akadémia elvégzése után előszzör Kecskeméten, majd Nyíregyházán teljesített szolgálatot. 1930-32 közt Örkénytáborba a Lovagló- és hajtótanár Képzőbe vezényelték. Ebbe az európa hírű intézménybe csak az nyerhetett felvételt, aki kiváló sporteredményekkel rendelkezett és részt vett a hadsereg kereteni belül megtartott ekvitáción, a nyolc hónapos továbbképző lovas- tanfolyamon.
A tanrárképző elvégzése után a 3. sz. Nádasdy huszárezredhez került. Ebben az időben rendszeresen részt vett az országos lovasmérkőzések ugró- és military versenyein. Ezrede lovaspóló csapatának is tagja volt. (Saját elmondása szerint a hadvezetőség nagyon támogatta ennek a sportnak a gyakorlását, mert az ütő használatának a mozdulatai megegyeznek a lovaon való kardforgatáséval.
Fékomadta nevű lovával megnyerte a military hadsereg-bajnokságot 1938-ban. Ez a verseny a mai országos bajnokságnak felel meg. Tanítványai közül Széll Lajos főhadnagy 1942-ben megnyerte ugyanezt a bajnokságot.
A Felvidék visszacsatolása után Munkácson, majd az erdélyi bevonulást követően Nagyváradon teljesített csapatszolgálatot. 1941. július 1-től szeptember 15-ig a gyorshadtesttel az orosz fronton volt. A gyorshadtest lovainak szinte katasztrofális méreteket öltő nyeregtörései hívták fel a figyelmét a magyar katonai (35 M.) Bock-nyereg hibáira és a fronton szerzett tapasztalatok alapján egy javított nyeregváltozatot alakított ki, amelyet 42 M. nyereg néven rendszeresítettek a honvédségnél (Monspart-féle javított nyereg). Katonai érdemeiért MÉR Lovagkeresztje kitüntetést adományozták neki.
1943-ban léptették elő őrnaggyá. 1944-ben a lovas hadosztály kötelékében Lengyelországban, a Bug környéki (a pripetyi mocsarak) fronton volt, október második felétől pedig Magyarországon, a Duna-Tisza közi harcokban vett részt, majd november elején osztályával a Csepel-szigeten foglaltak állást. November 5-én repülőtámadás következtében Százhalombattánál megsebesült. Rövid kórházi kezelés után visszatért osztályához, de az értelmetlen harcokban már nem kívánt részt venni, s míg az egysége 1945. március 31-én kivonult az országból, sebesülésére hivatkozva az ország területén maradt.
1945. április 10-én Miskolcon szolgálatra jelentkezett az újonnan alakuló honvédségbe. 1945. április 30-án alezredesnek léptették elő. Az új hadsereg állományában 1946. szeptember 6-ig szolgált, amikor is tartalékos állományba helyezték. Ezután Komáromban, a Lóértékesítő Szövetkezetnél helyezkedett el, majd 1947-ben lótenyésztési ismeretekből vizsgát tett és az újra szerveződő lótenyésztésben, mint tenyésztési főellenor dolgozott tovább a komáromi méntelepen.
Monspart Gábort 1950. augusztus 29-én letartóztatták és hamis vádak – „folytatólagosan elkövetett háborús bűnök” – alapján 8 év börtönbüntetésre ítélték. Börtönévei alatt kezdett el a lovaglás elméleti kérdéseivel foglalkozni.
1954. június 25-én perének újrafelvételét kérte. A bíróság ugyan változatlanul bűnösnek mondta ki, azonban büntetését mérsékelve, a börtönben addig letöltött időre ítélték el és 1954. december 17-én szabadlábra helyezték.
Monspart Gábor letartóztatásakor és a tárgyalásokon is ártatlannak vallotta magát, amit az 1991-ben történt rehabilitásakor teljes mértékben elfogadtak, visszakapta rangját, és ezzel egyidejűleg ezredesnek léptették elő.
Szabadulása után újra a komáromi méntelepen helyezkedett el, és a devecseri mesterséges termékenyítő fedeztetési állomás vezetője lett, és részt vett a méntelepen folyó lovas sportéletben. Közreműködött a területi versenyek szervezésében, a zsűrik munkájában.
A szabadulása utáni években nagyon sok cikket publikált a Pegazus, majd később a Lovassport és lótenyésztés című szaklapok hasábjain:
A lovassportal 1968-ban került újra kapcsolatba a nagyvázsonyi lovasiskola vezetőjeként. Ebben az idegenforgalmi célra létesült klubban, minden központi támogatás nélkül, környékbeli fiatalokkal kezdett el foglalkozni. Tanítványai és lovai hamarosan a military élvonalába kerültek. Részt vettek a müncheni olimpiára készülő válogatott felkészítő versenyein 1970-72 között és ifjusági korú csapata – Jobbágyi József, Léber József, Burucs Balázs és Schall Antal – többször is megszorította, vagy legyőzte a felnőtteket. Eredményei ellenére a sportvezetőség Mospart Gábor személyét mellőzve, az olimpiára csak a lovait vette igénybe.
A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola lovardájába hívták meg lovaglótanárnak 1973-ban. Itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Legeredményesebb tanítványai közül ifj. Herczog Emil kétszer volt ifjusági országos bajnok militaryban, Herczog Zsolt pedig díjugratásban.
A moszkvai olimpiára készülő válogatott vezetésével bízták meg 1980-ban. Itt a nagyon rövid felkészülésre álló idő (5 hónap) ellenére csapatversenyben a 4. helyezést érték el. A capat tagjai: Horváth, Grózner, Cseresnyés és Oláh.
1986-ban a Magyar Sport Érdemérem arany fokozatával, majg 1989-ben a magyar lovaskultúra fejlesztésében való részvételéért Széchenyi emlékéremmel tüntették ki.
Monspart Gábor hosszú élete végéig a lovassporttal foglalkozott. 1997. július 14-én hunyt el. 1997. július 24-én, Kaposvár-Toponáron helyezték örök nyugalomra.
Forrás: eventing.hu, Mészáros Gyula
Érdekes, hogy a Budapesti Spanyoliskolában altisztek lovagoltak. Ennek okait még kutatni kell, a magam részéről azt gondolom, hogy a Budapesti Spanyoliskola rövid fennállása alatt nem tudott kiteljesedni, nem tudta átvennia a legmagasabb szintű lovas oktatási intézmény szerepét, most utólag csupán a felállítás időszakát tudjuk azonosítani.
Az alábbi fotók a Budapesti Spanyoliskolába beosztott altiszteket ábrázolják.
A képek a 1981. április 4-én készültek a Nemzeti Lovardában. Az első fotón balról jobbra: Dallos Gyula és Bordal, Bodó Gábor és Bahama, Gőblyös István és Csongor, Dallos Bea és Attila. A másodikon hátul Dallos Gyula, elöl Gőblyös István, a harmadikon Dallos Bea, a negyediken a karusszel. Fotó: Balogh Károly
Tóth István lovasedző, az a halkszavú igazi lovasember, akire még halála után évtizedekkel is mindenki csak szeretettel és megbecsüléssel elmlékezik. A fénykép a régi Tattersallban készült. Walleshausen Gyula visszaemlékezését Tóth Istvánra ide kattintva találod.
(Fotó: Balogh Károly)