Az adoma szerint Binder Ottót, az örkénytábori lovaglótanári iskolavezetőjét is presszionálták, hogy a többi katonatiszthez hasonlóan magyarosítsa nevét. Az elvárás nyilvánvalóan nem volt teljesíthető, hiszen Binder tekintélyes szász család leszármazottjaként büszke volt nevére, ezzel együtt saját felmenőire. Mégis az elvárás olyan mértékű lett Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt, hogy egy alkalommal a parancsnok megpaprikásodott és azt mondta, hogy jó, akkor ő is magyarosít - Bömbösre. Másnap leváltották... :)

Az adomáknak persze nem az igazságtartalmuk a legfontosabb, minden esetre a fenti fotón Binder Ottó polgári viseletben ugrat.

Neptun, lovasával a svéd Gustaf Adolf Boltenstern ezredessel az 1912-es svédországi olimpián díjlovaglásban ezüstérmet szerzett.

"A Sankt Gerog tudomására jutott, hogy a magyar huszár tábornok, Binder Ottó 1951. november végén, Magyarországon egy téglagyár segédmunkásaként szívinfarktusban elhunyt. Körülbelül hetven éves lehetett. Binder tábornokban az egyik legszeretetreméltóbb embert és a nemzetközi sport egyik legkiválóbb lovasát veszítettük el. Mi, németek szívünk legmélyén gyászoljuk őt. Mély fájdalommal érint bennünket, hogy életének utolsó éveit ilyen vígasztalan körülmények között kellett töltenie.

Miután Binder tábornok orosz hadifogsából hazatért, sok más társával együtt arra kényszerítették, hogy hagyja el a fővárost és egy téglagyárban segédmunkásként dolgozzon.

Ez lett egy olyan férfi életének vége, akit az egész világ lovasai tudása alapján csodáltak és kiváló emberi tulajdonságai miatt tiszteltek.

Binder fiatal tisztként a régi Osztrák-Magyar Monarchia versenypályáinak legkiválóbb versenylovasa volt. Az első világháború után a lovassport felé fordult és elsősorban ugró és military lovasként egész országa példaképe lett. Binder a magyar lovasválogatottal rendszeresen megjelent Németországban lovasként és csapatvezetőként is. Részt vett a magyar csapat tagjaként egyéb országok lovasversenyein is. Mindenütt elismerést és szimpátiát aratott.

A magyar katonai vezetés az örkénytábori lovaglótanárképző iskola vezetésével bízta meg. Itt, mint a lovasok példaképe fejlesztette a lovaglás minden ágát, a díjlovaglást, vadászugratást és a tereplovaglást is. Legutoljára, tábornokként a Honvéd Versenyistállót vezettte. Ritkán volt a világban nála jobb, képzettebb, előkelőbb és nemesebb lovasjellem. Mi mély gyászban emlékezünk meg róla, és német hazánk legszebb virágaiból font koszorút helyezzük el távoli, ismeretlen sírján."

A Sankt Georg (!) írása, fordította dr. Hecker Walter

1910-ben született Tarpán, Esze Tamás szülõföldjén. Édesapja törpebirtokosként nevelte kilenc gyermekét. Fiát mégis taníttatta, aki iskolái elvégzése után 1929-ben került a komáromi huszárokhoz. Tehetségére felfigyeltek, és 1931-ben az örkénytábori Lovagló- és Hajtótanárképzö Iskolához vezényelték, amelyet kiváló eredménnyel végzett el. 1933. szeptember 1-én ugyanitt alakult meg a magyarországi Spanyol Lovasiskola, ahová õt is beosztották, és amelynek - egy év kivételével - megszûnéséig lovasa volt. Mint fõidomár lovasmûvészetét olyan szintre fejlesztette, ami a legjobb bécsi idomárok, így Podhajsky és Polák elismerését is kiváltotta. A negyvenes évektõl már nemcsak lovagolt, hanem oktatta is a fiatalabb lovasokat. A spanyoliskolát a háború vihara elsodorta, lóállománya csaknem teljesen megsemmisült, emberei szétszéledtek. 

Magyar Imre a fogságból hazatérve rögtön bekapcsolódott az újjáéledõ lovaséletbe. A körülmények rendkívül nehezek voltak, mégis nagy lendülettel látott munkához. Elõször Cegléden alakított lovasszakosztályt, amely rövid idõ alatt jelentõs fejlõdést ért el. Csak néhány jellemzõ adat: 35 lovon ötven lovas tanult heti két-két alkalommal, volt fedett lovardájuk is. Az 1948-as jubileumi versenyt közel húszezren tekintették meg. Ö maga egyszemélyben volt edzö, versenyzõ, indult síkversenyen, ugrószámokban, tanított, szervezett, versenyzett. A lovak edzettségére jellemzõ, hogy a budapesti Mezõgazdasági Kiállításra nyereg alatt érkeztek, és az itatási idõt (20 perc) nem számítva, 3 óra 15 perc alatt tették meg a 70 kilométeres utat. Az ezt követö kondícióvizsgán mind a harminc ló friss és egészséges volt.

Sajnos az ötvenes évek sok negatív jelensége rányomta bélyegét lovassportunkra is. Kiváló szakemberek kerültek háttérbe bizalmatlanság, téves elõítéletek miatt. MAGYAR IMRE azok közé tartozott, akik a mostoha körülmények ellenére is kitartottak választott hivatásuk mellett. 1949-tõl a jászberényi méntelepen dolgozott. 1953 nyarán már a díjlovagló válogatott keret tagja volt, ahol Keméry Pál irányítása alatt folyt a felkészülés. A keret további tagjai Tóth István, Szentmihályi János és Menyhárt Béla voltak. Az elsö nemzetközi versenyen, Bukarestben Magyar harmadik lett. A hazai díjlovaglás lassan magára talált. Az élmezõnyben Somogyi István, Vígyh Béla, Kószagfalvi Imre, Bondor András, Erdős Sándor, Óshalmi András foglalt helyet. Magyar Imre a szaporodó versenyeken egyre jobb eredményeket ért el. 1954-ben Orosházán közép A kategóriában elsõ, 1955-ben a budapesti országos versenyen pótlóban elsõ, könnyûosztályban harmadik, középosztályban szintén harmadik helyezett. Ugyanebben az évben Békéscsabán könnyûosztályban és pótlóban elsõ, középosztályban második.

1956-ban a válogatott keret csoportvezetõje lett, majd a következõ év tavaszán Mezõhegyesre került, ahol régi edzõje, Hazslinszky Krull Géza dolgozott. Az országos bajnokságot 1957-ben fölényesen nyerte és nemzetközi sikereket is aratott; Lipcsében Szt. György Díjban negyedik, Bukarestben Szt. György Díjban és Intermédierben harmadik helyezett. 1958-ban az ötfordulós bajnokságban ismét elsõ lett. Még abban az évben mindhárom lovát eladták, Homokmégy és Enyiske Hollandiába, Neapolitánó Svédországba került. A következõ évek nagy felfedezettje Harta, amelyet Magyar Imre választott a bajai ménteleprõl, ahol mint selejt mén állt. Versenyek, bajnokságok sorát nyerte vele, míg el nem adták Svájcba. Új lovasa, Wilhelm Grundbacher elismerõen nyilatkozott a lóról.

Több sikeres szereplés után 1964-ben az olimpiai fõpróbának számító aacheni nemzetközi versenyen nehézosztályban elsõ helyen végzett... Magyar Imre 1957-tõl 1964-ig megszakítás nélkül nyolc alkalommal volt országos bajnok, eredményei alapján elnyerte a "Magyar díjlovaglás örökös bajnoka" címet.

Hûséges társairól se feledkezzünk meg: Mûvész- rõl, Fényesrõl, Rahóról. 1965-ben fejezte be a versenyzést és edzõként dolgozott tovább a keszthelyi ATE lovasszakosztályában 1970-ig, nyugdíjba vonulásáig. 1974-ben halt meg, életével példát mutatva a jövõ lovas nemzedékeinek. Kézirata a legmagasabb szintû kiképzési anyagot tartalmazza....
(Győrffy-Villám András írása)

És egy idézet Magyar Imrétől: "...a megtalált két ló közül Tára sorsát ismerem. Elõbb Böszénfára, majd Gyöngyösre került, mint fedezõmén. Évek múltán, 1952-ben láttam viszont Gyöngyösön. Felültem rá, és negyedórás idomítómunka után lelovagoltam a magasiskola jármódjait, valamint minden ugrásra váltást végeztem vele, végül egy ballotádot és egy kapriolat hajtottam végre. Számomra ez volt a legszebb bizonyítéka a ló emlékezõtehetségének és az idomítás maradandóságának. Az esti abrakoláskor bementem az istállóba és a régi becenevén szólítottam: - "Muki!" a ló a hangra abbahagyta a zabolást, felfigyelt. Másodszor is szólítottam, mire az elülsõ lábával kaparni kezdett és halkan nyerített. Amit akkor éreztem, azt nehéz szavakba önteni, de azt hiszem, lovasembernek nem is kell magyaráznom..."

Az iskolaállj feladat a minőségi képzettség jelképe. A ló súlypontját hátulsó lábaira helyezi, hogy bármelyik irányban el tudjon indulni. A magas minőségű lókiképzés nemzeti kultúránk évezredes része, jelen van az ősidők óta. Ez láható az első évezred végi lovasábrázolásunkon, a nagyszentmiklósi kincsleleten ugyanúgy, mint a második évezred végén készült első világháborús emlékművön, a komáromi huszárok emlékművén. (A blogbejegyzés kereteit meghaladja annak az elemzése, hogy a nagyszentmiklósi kincs mennyiben magyar, esetleg avar és hogy maguk az avarok magyarok-e, vagy sem, az azonban kétségtelen, hogy az ábrázolás a magyar lovaskultúrát is jellemzi.)

Az iskolaállj, másnéven féllevade a ló magasiskolai képzésének alapfeladata. Az iskolaállj feladat ismerete nélkül lehetelten a ló végletes kiképzése, lehetetlen a ló mozgáskultúrájának magas szintű kidolgozása.

Gróf késmárki Thököly Imre (Késmárk, 1657. szeptember 25. - Izmit, 1705. szeptember 13.) magyar főnemes, kuruc hadvezér, 1682-1685 között felső-magyarországi fejedelem, majd 1690-ben Erdély fejedelme.

Ifjúkora óta ellenséges érzelmeket táplált a Habsburg-házzal szemben, elsősorban a protestáns vallásgyakorlás és a rendi szabadságok megségtése miatt. Fiatalon, 23 évesen választották a kuruc hadak főgenerálisává. Törekedett a mozgalom Erdélytől való politikai függetlenítésére, ami 1862-ben sikerült török támogatással. Egészen 1685-ig, amikor helyzete mergerndült, mert Ahmed váradi pasa elfogatta. Kis idő múlva ugyan szabadon engedték, de helyzete mergendült és híveivel együtt kiszorították az országból. A "megbüntetett hűtlenség példájáról", a fogságban szenvedő Thökölyről számtalan német és olasz metszet készült. Nem szakított véglegesen Béccsel, számos alkalommal kezdeményezett béketárgyalásokat, felajánlotta a császárnak biztosítandó fegyveres támogatást a török kiűzésére - egy birodalmi hercegi cím fejében -, ám feltételeit az udvar rendre elutasította. Ezt követően tevékenysége fokozatosan kiszorult a Kárpát-medence területéről. 1690-ben a zernyesti csatában aratott győzelmével átmenetileg sikerült megszereznie az erdélyi fejedelem címet, de végül a császári csapatok elől meghátrálni kényszerült. A karlócai békét követően élete végéig az Oszmán Birodalom területén élt száműzetésben. Az anatóliai Izmitben hunyt el 1705-ben.

Lovasábrázolásain a kor magyar katonáihoz hasonlóan a lovaskultúra legmagasabb minőségben történő művelésére lehet következtetni, lovaglási stílusát hol hosszú, hol rövid kengyelcsatolással mutatják be, de kivétel nélkül mindig iskolajármódban látható. A szárak az "érző kezet" mutatják.

A legfelső képen carriere jármódban látható. A carriere a vágtánál gyorsabb jármód. Maga a mozgás közismert: az őz, ha menekülve szökell, akkor carriere jármódban halad. A carriere a vágtához hasonló mozgás, de kétütemű, az egymás melletti lábak egyszerre érnek tajajra.

A második képen terre a terre jármód látható. Ez a mozgás a végletesen képzett, mozgáskultúrájában végletesen kiügyesített lovak sajátja. A terre a terre támadó harci lovas jármódja, a vágtához hasonló, de kétütemű, lebegési fázis nélküli mozgás. A terre a terre-ben a lovas ugyan "vágtázik" mégis bármilyen irányban képes lovával haladni: nem csak előre, vagy féloldalazásban, de teljes oldalazásban, vagy akár hátrafelé is!

A harmadik képen Thököly Imre redoppban látható. A redopp a terre a terre olyan változata, amikor a ló gerince oldal irányban hajlított, ezért az egymás melletti lábak egyszerre, de nem egymás mellett érnek a talajra. A hajlítás szerinti belső lábak előrébb helyzekednek el a külsőknél.

Az utolsó képen passage látható. A passage az ügetés iskolajármódja a vágta fenti jármódjainak betanításához szükséges. A jobb hátulsó lába mozdulata a képet alkotó művész rendkívül pontos megfigyelőképességétől, mondhatnánk lóképzői szakértelméről tanuskodik: a hajlított ízületek, a bal hátulsó láb bokájnak magasságáig felemelt pata a ló együttműködő lendületét és elengedettségét mutatja.

(Életrajz forrása: Wikipedia)

Jan Maiburg értékes kiegészítést közölt Hanty László életéről: Hanthy László, született Haidekker László az '56-os forradalom után a bajor herceg szolgálatában állt, lovait lovagolta, fogatait hajtotta. Később Münchenben házasodott meg és jólszituált körülmények között élte le élete fennmaradó részét.

Hanthy Lászlóról szóló írásomat ide kattintva olvashatod.

Jan Maiburg fotókat, illetve egy Hanthyt ábrázoló grafikát is közöl ebből az időből:

Milyen egyenruha látható az örkénytábori fotókon? A megoldást Somogyi Győző, a katonai egyenruhák legavatottabb szakértője adta meg: a fehér zubbony nem egyenruha, hanem "csak" engedélyezett viselet. Ezzel együtt nagyon tetszetős. :)

Sokan úgy emlékeznek, hogy ha 1940-ben lett volna olimpia, akkor a díjlovagló szám legnagyobb esélyese Bíró József Árpád lett volna. Díjlovas sportolóként se előtte, se utána nagyobb tekintéllyel, nemzetközi reputációval senki sem rendelkezett a magyar lovasok között. De hát a történelem a háborúval, illetve a kommunista rezsim államvédelmis verőlegényei közbeszóltak. Ez utóbbi olyan nagy teher, hogy Bíró József Árpád neve mindmáig méltatlanul a feledés karanténjában van.

1899. január 1-jén született Prázsmáron (mai Prejmer, Románia). A hadiérettségi letétele után, 1918 tavaszán az olasz hadszíntérre vezényelték, ahol karpaszományos tüzérként sebesült meg. 1918-ban felvették a hivatásos csendőrtiszti állományba. A 20-as években oktató tiszt az Egyesített Csendőriskolák gyalogtanosztálya alosztályánál Cegléden, majd az ugyanott alakuló lovas-tanosztályánál, 1936-tól pedig Kiskunhalason. 1924-ben csendőr főhadnaggyá, 1930-ban csendőr századossá léptették elő. 1934-ben publikálta „Segédlet a lovarda megtartásához” című könyvét. 1937 és 1943 között Örkénytáborban, a Lovagló- és Hajtótanárképző Iskolában mint olimpiai lovas, majd az olimpiai díjlovaglócsoport vezetője tevékenykedett, 1941-ben áthelyezték a lovassághoz. 1942-ben alezredessé léptették elő. 1943-tól Nyíregyházán az 1. lovashadosztály-parancsnokság mozgósítási előadója, majd 1944-től ismét a Lovagló- és Hajtótanárképző Iskolán teljesített szolgálatot lovaglótanárként és alosztályparancsnokként. 1945-ben Csepregen szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1948-ban tért vissza. 1949 elején az ÁVO börtönébe került, ahol a kihallgatás során agyonverték. A 90-es években visszakapta elvett rendfokozatát, és ezredessé léptették elő. Négyszeres magyar díjlovagló bajnok.

forrás: Wikipedia